|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 18 találat | lapozás: 1-18 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bónis Johanna 1999. október 9.Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya és marosvásárhelyi fiókegyesülete közös rendezésében okt. 8-án Marosvásárhelyen tartotta 1999. évi vándorgyűlését. A rendezvény témája az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc Erdélyben, annak előzményei, lefolyása és következményei. Egyed Ákos kolozsvári történész köszöntötte a megjelenteket. Fodor Imre polgármester külön köszöntötte a város díszpolgárát, a vándorgyűlés korelnökét, főtisztelendő Léstyán Ferenc érseki helytartót. Benkő Samu professzor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy nem a nemzetiségek egymásnak feszülése a negyvennyolcas idők lényege, hanem az, hogy vége szakadt a több száz éves feudalizmusnak, a forradalom szabad utat nyitott a modern polgári törekvéseknek. Az utolsó erdélyi rendi országgyűlésről Egyed Ákos (Kolozsvár), Széchenyi Stádiumáról és Vörösmarty Szózatáról Murvai Olga (Bukarest), a forradalom és szabadságharc erdélyi akadémiáiról Szabó Miklós (Marosvásárhely), az erdélyi katolikus papság áldozathozataláról Léstyán Ferenc (Gyulafehérvár), a székelységtudat változásairól Hermann Gusztáv Mihály (Székelyudvarhely), az ideiglenes közigazgatás bevezetéséről Tóth Béla (Budapest), a szabadságharc utáni erdélyi magyar közgondolkodásról Csucsulya István (Kolozsvár) tartott előadást. A Történelemtudományi Szakosztály ülésszakán Demény Lajos, Ábrám Zoltán, Tófalvi Zoltán, Cserey Zoltán, Bíró Dónát és Sebestyén Mihály, míg a Nyelv-és Irodalomtörténet, Néprajz Szakosztály ülésén Egyed Emese, Gaál György, Nagy László, Adorján Károly, Olosz Katalin, Bónis Johanna, Pál Judit és Pál-Antal Sándor voltak az előadók. Okt. 9-én a Történelemtudományi Szakosztály tovább folytatja tudományos ülésszakát. /(lokodi): EME-vándorgyűlés. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 9./2001. július 11.A Marosvásárhelyi Napok idején a középkori vár kapubástyájában kiállítás nyílt, melynek egyik része vándorkiállításként a Székelyföld felé indul. Bónis Johanna marosvásárhelyi múzeológus bemutatta az anyagot. A helytörténeti részt 1997 óta minden évben megnyitják. Négy évvel ezelőtt ezt Fodor Imre akkori polgármester segítségével sikerült megvalósítani. Megérkezett a sárospataki anyag is, melyet itt azon a címen állítottak ki, hogy II. Rákóczi Ferenc és Marosvásárhely. Idén - mivel kezdődik a Rákóczi nevéhez fűződő eseményekkel kapcsolatos megemlékezés-sorozat - Erdélyben vándoroltatják az anyagot. Áprilisban Szatmárnémetin és Nagykárolyban tartottak tudományos konferenciát, és ott mutatták be először a kiállítást. Onnan érkezett Marosvásárhelyire, a következő állomás: Sepsiszentgyörgy. - A Rákóczi-kiállítás ékessége a Zsolnai-porcelánból készült Rákóczi-címer is, ez régebben a helyi Városháza (mai prefektúra) épületében volt, ahol az erdélyi fejedelmi címerek mind ott sorakoztak az előcsarnokban az erdélyi címer, a magyar címer és a város címere társaságában. Mindegyik Zsolnai kerámiából készült 1907-ben, amikor a palotát építették. 1965-ben tüntették el ezeket, amikor a pártbizottság költözött az épületbe. A Városháza gyűléstermében pedig egyes vitrail-okat azért pótoltak közönséges üveggel, mert magyar történelmi személyiségeket, jeleneteket ábrázoltak. Az anyag a múzeumba került. /Máthé Éva: Erdélyi múlt - a kapubástyában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 11./2002. január 4.Megjelent Zepeczaner Jenő szerkesztésében Marosszék és Marosvásárhely az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején /Haáz Rezső Alapítvány, Székelyudvarhely/ című, levéltári dokumentumokat tartalmazó könyv. A forrásfeltáró munkában közreműködött Egyed Ákos történész, Bónis Johanna muzeológus és Hincs Miklós mérnök-tanár. /(nagyálmos) [Nagyálmos Ildikó]: Korabeli iratok, jegyzőkönyvek, lajstromok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan.4./2003. február 28.Hosszú éveken keresztül Marosvásárhelyen Bónis Johanna volt a Maros Megyei Múzeum történelmi részlegének egyetlen magyar nemzetiségű munkatársa. 2002-ben tört meg a jég, akkor vették fel a fiatal középkori régészt, Soós Zoltánt. A múzeum anyaga siralmas helyzetben van. Marosvásárhelyen az első múzeum 1886-ban létesült, a Székelyföldi Iparmúzeum. Trianon után az iparmúzeum tevékenysége megszűnt. Anyagát széthordták, egy részét Kolozsvárra vitték át. 1940-ben próbálták újraindítani a múzeumot. A harmincas években alakult meg az úgynevezett régészeti és néprajzi múzeum, ami román régészeti tárgyakat, emlékeket gyűjtött. A hatvanas években felújították az egykori Székelyföldi Iparmúzeum épületét, abban egyesítették a régészeti gyűjteményt, és megnyílt a tartományi múzeum első kiállítása, ahol már magyar emlékeket is bemutattak. Akkor kezdték el gyűjteni a magyar történelmi anyagot. Dragomán Pál volt az igazgató, Zrínyi Endre is ott dolgozott. Most a történelmi részleg a Kultúrpalotában van, a néprajzi részleg a főtéri Toldalagi-házban, a természetrajzi gyűjtemény maradt az egykori ipartörténeti múzeum épületében. Bónis Johanna 1994-ben rendezett hatalmas céhtörténeti tárlatot, ehhez Kolozsvárról, Brassóból, Nagyszebenből, Szatmárról, Zilahról és más városokból érkezett az anyag. Ezt követte a textilkiállítás, majd a kerámia, fajansz porcelán tárgyak seregszemléje és az órakiállítás. 1997 óta nyaranta helytörténeti kiállítást rendeznek. Magyar restaurátor nincs a múzeumban. Állandó néprajzi kiállítás létezik a Toldalagi-házban, de az anyagban nincs egyetlen magyar vonatkozású tárgy sem, annak ellenére, hogy Maros megyében negyven százalék a magyarság aránya. A néprajzi részlegnek státussal rendelkező magyar munkatársa nincs. /Máthé Éva: Múzeumi tárgyak - hűvös, holt halomban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28./2003. november 17.Nov. 15-én Marosvásárhelyen, Kultúrpalotában megnyílt a hajdani marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeum gyűjteményéből összeállított kiállítás, ugyanakkor bemutatták Bónis Johanna történész-kutató Székelyföldi Iparmúzeumról írt kötetét. Bónis Johanna, a kiállítás megálmodója és szervezője elmondta, hogy Budapesten 1883-ban nyitották meg a technológiai iparmúzeumot, itt tanulhattak mindazok, akik az iparművészetet választották életpályájuknak. Mindössze három évvel később, 1886. júniusában Marosvásárhelyen megnyílt a Székelyföldi Iparmúzeum, ahova elsősorban erdélyi mesterek termékei kerültek, de voltak itt zsolnai porcelánok, és más iparművészeti alkotások is. A mostani kiállítás anyagát négy helyről, a marosvásárhelyi és kolozsvári történeti és néprajzi múzeumoktól kellett újraegyesíteni. Spielmann Mihály Bónis Johanna könyvét ismertette, hangsúlyozva, " Phoenix-könyvet" vehet kezébe az olvasó, mert egy olyan intézményről szól, amely valamikor létezett, s amelyet jó lenne újraéleszteni. /Vajda György: Tárlatnyitó és könyvbemutató. Székelyföldi Iparmúzeum- élesztgető. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./2005. február 2.Elsőként távolították el nyolcvan éve Marosvásárhelyen, pedig a Kultúrpalota egyik legmarkánsabb részlete, dísze volt, Ferenc József megkoronázását ábrázolta. Szerencsére a megfelelő személyek elrejtették az egykori kelléktárba, a díszletek mögé. A művet Sidló Ferenc készítette, de Kallós Ede is dolgozott rajta, az ékszerészmunka pedig Hibján Samu és Vandrág László keze munkája. Csortán Ferenc műemlékvédelmi előadó, a Maros Megyei Művelődés-, Vallásügyi, és Nemzeti Kulturális Örökségi Igazgatóság tanácsosa leszögezte, hogy Kultúrpalota az ország egyik legszebb épülete Esztétikai értéke elsősorban a sok-sok apró elem összhangjából tevődik össze. Ennek értelmében magától értetődő, hogy minden olyan részletének, alkotóelemének, ott a helye, ahova azt a tervezők megálmodták, elképzelték. Szeretné, ha visszakerülne eredeti helyére a dombormű, ha pedig ez mégsem sikerülne, akkor a múzeumban a helye. Bónis Johanna muzeológusnak hasonló a véleménye. Lokodi Edit, a Maros Megyei Tanács elnöke szintén egyetért azzal, hogy a relief visszakerüljön eredeti helyére. /Nagy Botond: Nyolcvan év alagsori száműzetés. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 2./2005. június 8.Marosvásárhelyen Bónis Johanna muzeográfus az alapítványi kuratórium elnökeként bejelentette, hogy idén április 29-én a marosvásárhelyi bíróságon bejegyeztették a Ráth Károly Közgyűjtemény Alapítványt. Ennek a fő célja: létrehozni azt a helyi magyar jellegű múzeumot, mely elsősorban Marosvásárhely és vidéke régészeti, történelmi, néprajzi, népművészeti és egyéb művészeti hagyatékát, a még fellelhető tárgyi emlékeket szeretné összegyűjteni. Az alapítványt az erdélyi magyar történelmi egyházak – a római katolikus, a református, az unitárius és az evangélikus-lutheránus – hozták létre. Eredetileg azt szerették volna, ha a neve Erdélyi Magyar Múzeumért Alapítvány lett volna. Azonban a hatalom közbeszólt, és így arról a Ráth Károlyról nevezték el, aki Marosvásárhelyen egykor megalapította a Székelyföldi Iparmúzeumot. A közvetlen cél most egy megfelelő ingatlan megszerzése. A kezdeményezők szívesen vennék, ha a lakosság jelezné, ha olyan tárgyak birtokában van, melyek e múzeum anyagának a részét képezhetnék. Romániában még nem létezik alapítványi magyar múzeum. /Máthé Éva: Egy rendkívüli kezdeményezés nyomán. Marosvásárhelyi magyar múzeum körvonalazódik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./2005. június 23.Marosvásárhelyről évekkel korábban rossz magyarsággal, a város múltjának csupán egyoldalú történetét bemutató szóróanyaggal szemben, most rendelkezésre áll Marosvásárhely útikalauzának új kiadása, szövegében igényes. A gazdag képanyag alapján készült összehajtható leporellókat Plájás István szerkesztette. Borítóján Bethlen Gábor kiváltságlevele, Székely-Marosvásárhely hajdani térképe. A színvonalas várostörténet, a Kultúrpalota történte Bónis Johanna történész munkája, a Tükörterem üvegablakairól Asztalos Enikő tanárnő írt ismertetőt. /(b. gy.): Igényes leporellók megyeszékhelyünkről. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 23./2005. augusztus 3.Bónis Johanna történész, a Marosvásárhelyi Történelmi Múzeum kutató muzeológusa tudománynépszerűsítő írásaival, a marosvásárhelyi céhek történetéről írt tanulmányával, a székely iparművészeti múzeumról írt könyve alapján vált ismertté. Legutóbb egyik elképzelése is megvalósult: április 29-én Marosvásárhelyen bejegyezték a Ráth Károly Közgyűjtemény Alapítványt, amelynek célja egy marosvásárhelyi magyar múzeum létrehozása, illetve a hajdani Székelyföldi Iparmúzeum visszaállítása. A marosvásárhelyi múzeum 1979-ben hirdetett meg egy középkorral foglalkozó történészi állást, amire Bónis Johanna sikeresen vizsgázott. 1982-ben elkezdte az addig felleltározatlan történelmi levéltári anyag rendszerezését. Ez volt a Marosvásárhelyi Történelmi Múzeum első, tudományosan rendezett raktára pontos nyilvántartással. Kutatási témának a céhtörténetet és kézművesség-történetet választotta. Ezzel a témával nem foglalkozott senki. A két világháború közötti Fodor István-féle Krónikás füzetekben jelentek meg céhekre vonatkozó adatok. Bónis Johanna kiállítása rendezésével a múzeumban bevezette a kétnyelvűséget. Jó kapcsolatot ápol több magyarországi múzeummal. /Bodolai Gyöngyi: Álmok és bosszúságok. Beszélgetés Bónis Johanna történésszel, a Marosvásárhelyi Történelmi Múzeum kutató muzeológusával. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./2005. augusztus 17.Bónis Johannát, a Marosvásárhelyi Történelmi Múzeum történészét bízták meg ideiglenesen az intézmény vezetésével. Az ideiglenes kinevezés két hónapra szól, a megyei tanács ezt követően szervezi meg a versenyvizsgát, ha sikerül, akkor elnyerheti a végleges kinevezést. Most meg kell ismernie a múzeum éppen aktuális és folyó ügyeit, amiből eddig őt teljesen kizártak. A döntésekről csak utólag értesült. Szerinte változtatni kell azon, hogy a múzeum vezetősége, adminisztrációja három épületben van szétszórva. Elsőrendű fontosságú lenne a Kultúrpalotában levő raktárak elköltöztetése és a helyiségek kiállítóteremmé való visszaalakítása. /(bodolai): A múzeum nagyobb figyelmet érdemel. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 17./2006. május 5.Marosvásárhelyen megnyílt a Jászságtól Beregig – Népművészeti örökségünk című kiállítás. Három magyarországi megye, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népművészeti tárgyait, értékeit állították ki. Bónis Johanna, a Maros Megyei Múzeum igazgatója premiernek nevezte ezt a kiállítást. Újdonságnak számít, hogy egy magyarországi vendégkiállításnak ad helyet a Néprajzi Múzeum. A kiállítást a jövőben Csíkszeredán, majd Nagybányán mutatják be. /Barkóczi Noémi: Premier a Néprajzi Múzeumban. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 5./2006. május 27.A múzeumok nemzetközi napja alkalmából május 26-án volt könyvbemutató Marosvásárhelyen, említette Bónis Johanna, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. A méltatott kötet a Marisia évkönyv legutóbbi, frissen megjelent XXVIII. száma a néprajzzal, népi kultúrával és népművészettel foglalkozik. A román nyelvű Marisia évkönyv az etnográfia területén munkálkodó muzeológus szakemberek dolgozatait, tudományos munkáit tartalmazza. Két másik kötetet is bemutattak. Dr. Virgil Pana, a múzeum aligazgatója Minoritari si majoritari in Transilvania interbelica (Kisebbségiek és többségiek a két világháború közötti Erdélyben) című kötete tárgyilagos, leginkább gazdasági problémákkal foglalkozó tudományos munka. Dr. Rus Dorin (szintén a Maros Megyei Múzeum munkatársa) a szászok tömeges kivándorlásának kérdésével foglalkozik Contributii de cunoasterea emigrarii sasilor reghineni in perioada 1944–1964 (Hozzájárulás a szászrégeni szászok 1944 és 1964 közötti kivándorlásának megismeréséhez) című munkájában. /Nagy Botond: Múzeumnap és könyvbemutató. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 27./2006. június 21.Laczkó Aranka naiv művész festményeiből, rongyszőnyegből készült faliszőnyegeiből nyílt kiállítás Marosvásárhelyen, a Tholdalagi-palotában, a múzeumban. Itt az üzenet a fontos, a veleszületett, pozitív értelmű önkifejezés vágya. Bónis Johanna, a Maros Megyei Múzeum igazgatója üdvözölte az alkotót és tárlatát. A megnyitón az igazgató szavain kívül magyar szakember méltató beszéde nem hangzott el, román szakemberek románul szóltak. /Nagy Botond: A naiv művész üzenete. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./2006. június 27.Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában megnyílt a toronymúzeum, amely az egyedi panoráma mellett az épületet és a korszerű Vásárhelyt megálmodó dr. Bernády György polgármesternek állít emléket. A tárlat Bónis Johanna múzeum-igazgató és csapatának munkáját dicséri. A felújított toronyban a jegy mellé a jövőben egy ismertetőt is kap a látogató a kiállított képekről, tárgyakról. A szecessziós, eklektikus stílusban 1907-re elkészült Városházát Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte. A torony óráját Müller János, a harangokat Thúri Ferenc készítette. /(bodolai): Bernády a toronyban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./2006. augusztus 23.Hosszas betegség után elhunyt Bónis Johanna /Misztótfalu, 1950. jún. 21. – Marosvásárhely, 2006. aug. 22./, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Bónis Johanna elvégezte Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakát. 1979-ben lett a Maros Megyei Múzeum munkatársa, 1982-től főmuzeológusként, az utóbbi két évben az intézmény vezetőjeként dolgozott. Fő kutatási területe Erdély történelme, ezen belül a középkori kézműipar, város- és céhtörténet, a művészeti intézmények fejlődése. Kötete jelent meg az erdélyi céhekről, a székelyföldi iparmúzeumról, képes útikalauzt írt Marosvásárhelyről. /Antal Erika: Elhunyt Bónis Johanna. = Krónika (Kolozsvár), aug. 23./ Mennyi történelmi, muzeális értéket átmentett Bónis Johanna, amikor ez bűntettnek számított. Álma az volt, hogy Erdélyi Magyar Múzeumot létesítsen Marosvásárhelyen, az egykori Székelyvásárhelyen. Könyvének dedikációjába is ezt írta Ötvös József lelkésznek: „a közösen megálmodott Erdélyi Magyar Múzeum-ügy sikerének reményében (...) 2003. karácsonyán”. Az Erdélyi Magyar Múzeum helyett Ráth Károly Alapítvány lett. – Nem Székelyföldön született, de a Székelyföldi Iparmúzeum lett Bónis Johanna élete. Ha egykor egy újabb Kultúrpalota homlokzatára felkerülnek a 20. század marosvásárhelyi személyiségeinek arcképei, akkor ott lesz Bónis Johanna arca is. /Ötvös József: In memoriam Bónis Johanna. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./2008. július 17.Marosvásárhelyen bemutatták A marosvásárhelyi Városháza és Kultúrpalota megmentett épülettartozékai /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2008/ című munkát. A kiadvánnyal a múzeum és a kiadó a korán elhunyt Bónis Johanna múzeumigazgatónak /Misztótfalu, 1950. jún. 21. – Marosvásárhely, 2006. aug. 22./ állított emléket. Bónis Johannát a betegsége sem akadályozta meg abban, hogy a festett vitrálokat megmentse, restauráltassa és tudományos munkájában feldolgozza. Nemcsak a dolgozat bemutatását de az üvegablakok helyreálltásának befejezését sem érhette már meg. Tervei mégis megvalósultak: a megsemmisülésre ítélt ritka darabokat a Maros megyei tanács, a Budapest önkormányzata és a Róth Miksa Emlékház támogatásával sikerült régi szépségében újból közkinccsé tenni. /Antal Erika: Kiadvány a festett üvegablakokról. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./2009. szeptember 22.„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./2013. február 28.A vaslady hiányozni kezdEsti beszélgetés Lokodi Edit Emőkével A nemzetközi nőnap közeledtével illendő a gyengébbik (?) nem képviselőiről szólni, még akkor is, ha valaki olyan erőteljesen és látványosan tud nő létére vezető tisztséget betölteni, hogy a híressé vált angol miniszter asszony "becenevével" vasladyként emlegetik. Hogy milyen csatákat nyert meg és veszített el a mi marosvásárhelyi vasból gyúrt nagyasszonyunk, egy baráti körben elhangzott esti beszélgetés során vettük számba. Lokodi Edit Emőke az igazságszolgáltatás mindhárom területét bejárta. A kolozsvári jogi egyetem végzőseként 11 évig ügyészként, majd ügyvédként, s öt éven át a fővárosi számvevőszék bírájaként dolgozott. Mégis a helyhatósági munkában teljesedett ki a pályája, talált a legjobban önmagára, s vált az egyik legeredményesebb romániai magyar politikussá a megyei tanács elnöki tisztségében. Bár ezek után természetes lett volna, sem a helyhatósági, sem a képviselőválasztásokon nem állt ki olyan mértékben mellette a megye lakossága, ahogyan megérdemelte volna. Energiájából, lendületéből ma sem vesztett, de alelnökként mellékvágányra terelve próbál meg valamit tenni a művelődés területén, amit korábbi sok teendői közül rábíztak. – Miért volt ez a vándorlás az igazságügy berkeiben, hogyan lett a vádból védelem? – A márciusi események után az ügyészségen osztályellenségnek tekintettek, s egy ügy kivizsgálását sem bízták rám. Amikor láttam, hogy mindenből kizárnak, a helyettes főügyész támogatását kértem, hogy átkerüljek az ügyvédi kamarába. Két hónap alatt "lapátra tettek", s kilenc éven keresztül a védelem terén dolgoztam. Aztán fordult egyet az élet kereke, s amikor a Számvevőszék Hunyad megyei bírája elhunyt, egy SZKT-ülésen megkérdezték, hogy nem mennék-e el az ő helyébe Bukarestbe. Azt válaszoltam, hogy három gyermeket nevelek egyedül, s meg kell jól gondolnom. A lányok felujjongtak: menjél csak, mert mi boldogulunk itthon. Szinte gondolkozni sem volt időm, ugyanis szombaton szóltak, hétfőn bementem egy tárgyalásra, s délután 4 órára Bukarestben kellett lennem. Ahogy odaértem, berángattak egy bizottság elé, kedden már letettem az esküt. – Hogyan sikerült megszoknod a fővárosi életet? – Öt évet éltem ott, a lányaim Bukarestben jártak egyetemre. A döntésem utólag jónak bizonyult, s amire befejezték tanulmányaikat, a számvevőszéki munka is megszűnt. Bár maradhattam volna még három évet, eldöntöttem, hogy hazajövök ügyvédnek. Mivel júniusban voltak a választások, arra gondoltam, hogy megpróbálok még egyszer megyei tanácsosnak bejutni. Virág György éppen akkor jelentette be, hogy nem vállalja tovább az elnökséget, s elkezdődött a harc a következő mandátumért. Mivel a másik jelölt hozzátartozója, akivel egyébként jó barátságban voltam, személyesen is figyelmeztetett, hogy nincs mit keresnem a megye élén, mert jönnek az európai pénzek, s azokkal kell gazdálkodni, annyira felbosszankodtam, hogy jelöltettem magam. – Az igazságügy után hogyan találtál magadra a közigazgatásban? – Az öt év alatt, amit Bukarestben a Számvevőszéknél töltöttem, az ellenőrzések és a tárgyalások során akarva-akaratlanul betekintést nyertem a helyhatósági munkába, amit megszerettem. El kell mondanom, hogy a megye élén a kollégáim mellettem álltak, s bár a vidéki polgármesterek vasladynek neveztek, ma úgy látom, hogy a vaslady kezd hiányozni nekik. Gyakran kérik a segítségemet, bár sokan azt tartották rólam, hogy összeférhetetlen a természetem. Egész életemben végigkísért az a vád is, hogy nagyszájú vagyok, holott én valójában csak a véleményemet mondtam meg. – Erős egyéniség vagy, aki vállalja saját magát, s a vaslady elnevezést kiérdemelni végül is nagyon pozitív dolog. – Igazság szerint én egy jó gazdasági környezetet fogtam ki, mivel pénz nélkül nem lehet semmit tenni. Elnökségem négy éve alatt volt költségvetés, kaptunk pénzeket Bukarestből. A művelődési minisztérium által kiutalt összegből a Teleki Tékát sikerült felújítani a pincétől a padlásig, s visszaadni eredeti rendeltetésének az egész épületet. – Bár szinte lehetetlen felsorolni, hogy négyéves elnökséged alatt milyen eredményeket értél el, minden alkalommal örömmel nyugtázhattuk, hogy mennyi mindenre volt erőd figyelni. – A bábszínháznak meg tudtuk venni a régi zsidó kultúrházat (Haladás mozi), amit Filipescuné 30 évre koncesszióba vett a zsidó hitközségtől. Játékbarlangnak alakították át az épületet úgy, hogy a tégláig levertek mindent, s nagy halmokban állt ott a vakolat, mert időközben a művelődési minisztérium rájuk szólt, hogy egy műemlék épületet mégsem lehet teljesen tönkretenni. Így hát megtorpantak, s Ausch úr közbenjárt a bukaresti föderációnál, hogy megvásároljuk az épületet, amire az árnak szinte a kétszeresét költöttük. A teljes felújítás mellett hátul egy háromemeletes épületszárnnyal toldottuk meg. Irodák, alkotóműhelyek, próbatermek vannak benne, s a nagyterem is visszakapta a régi szépségét. Nagyon büszke vagyok arra is, ahogyan átalakult a vár központi épülete, amit sok éven át a katonaság használt. 2005-ben kapta meg a megyei tanács a csergedi tetőn levő 49 hektáros tankos gyakorlópályával együtt. Jelenleg a felújított központi épületben vannak az időleges kiállítások, a Múzeum kávézó, gyönyörűen megújult a tiszti kaszinó terme, s konferenciatermeket rendeztek be. A Maros együttes is a mi időnkben kapott székházat. A magyar tagozat próbaterme a Makariás-házban volt, s elkészült egy európai uniós projekt, ami nyerő volt, de a finanszírozás szerencsénkre nem érkezett meg, mert a ház időközben visszakerült a református egyház tulajdonába. Amikor aláírtam, hogy a bábszínház épületét visszakapják, sajnos nem szóltak, hogy a Szentgyörgy utcai házat is igényelték. Az uniós pályázat tehát esett, s az együttes magyar tagozatának a Kárpátok sétányon próbálunk egy helyiséget berendezni. A csergedi tetőn a tankosok egykori versenypályáját alakítjuk át a motorsport számára, ami reményeink szerint a turizmust is fellendíti. Az ötlet 2006-07-ben született, amikor egy háromnapos túra indult a polgármesteri hivatal és a megyei tanács székhelye közötti utcából. A nyitott ablakon át a hangszórókból áradó zene valósággal gyomorszájon vágott. Ekkor határoztam el, hogy a csergedi pályát a motorosoknak alakítjuk át, legyen ahol versenyezzenek. Igencsak hálálkodtak, amikor a szövetségnek megírtuk a pályázatot, hogy országos elsőként egy nő gondolt erre. Egyébként az egyedüli nő voltam az országban, aki megyei tanácselnöki tisztséget betöltött. Időközben sikerült egy nagy uniós pályázatot megnyerni a hulladékkezelésre. Nyertünk 110 millió eurót a vízgazdálkodásra, s az összes nagyobb város ivó- és szennyvízvezetékét felújítottuk, víztisztító állomásokat modernizáltunk. – Tudom, hogy nagyon kedves számodra a Kultúrpalota, ahol sok minden változott. – Valóban a szívem csücske, s örvendek, hogy sikerült minden melléktevékenységet kihozni. A régi Park szálló az átalakítás után részben adminisztratív célokat szolgál, mivel össze van kötve a megyei tanáccsal. Átköltöztettük a megyei könyvtár idegen nyelvű könyvállományát, olvasótermet rendeztünk be, hogy enyhítsük a palotára nehezedő súlyt. Az épületben kapott helyet a megyei nyilvántartó osztály és más intézmények. A Filharmónia adminisztratív irodái is szeretnének odaköltözni, hogy a Kultúrpalotában a próbatermek mellett az előadóművészek számára fogadótermeket lehessen berendezni. Szép álmom lett volna a Kultúrpalota padlásterét képtárnak beépíteni, meg is van a tanulmány, amely szerint az épület megbírja, de nem tudom, hogy megvalósul-e. Mivel az udvar felé csak pléhvel van befedve, az elképzelések szerint ki lehetne cserélni nagy termopán ablakokra. Idén százéves a Palota, s remélem, hogy a nyár végére befejezzük a lépcsőházak és a nagy előcsarnok teljes felújítását, amit egy sor művelődési rendezvény követ majd a kerek évforduló tiszteletére. – Gyönyörű lett a tornyos városháza előcsarnoka is az aprólékos, szép munka nyomán. – Az épület és az ablakok után megújult az udvar is, ahol pár ezer tulipán nyílik majd. Miután lekaparták a régi festéket, rájöttünk, hogy az 1950-es években végzett restaurálás meghamisította a mintázatot, amit az eredeti minták szerint újítottunk fel az elkövetkező 50 évre. – Bár a Kultúrpalota szecessziós szobáját szépen díszítik a tanácsterem jeles történelmi személyiségeket ábrázoló nagy, színes üvegablakai, nem sikerült azokat az eredeti helyükre visszatenni. Miért? – Mielőtt erre válaszolnék, el kell mondanom, hogy egy nap eljött hozzám Kaáli Nagy Botond, a Népújság fiatal újságírója, s elmondta, hogy a Palotában az orgona alatt van egy nagyon szép réz dombormű, amit vissza kellene tenni az eredeti helyére, a nagyterem ajtaja fölé. Még aznap elmentem Botonddal, s a színpad alatt egy óriási kavicskupacban megtaláltuk. Még élt Bónis Johanna, a megyei múzeum igazgatója, s közösen eldöntöttük, hogy egy héten belül felhozzuk. Pokorny Attilát kértem meg, hogy tisztítsa meg, s a három óriási darabot felhozattuk, majd egy éjszaka daruval visszatették az eredeti helyére. Az első SZKT-n azt gondoltam, hogy mindenki azonnal észreveszi, s boldogan kérdeztem a kollégákat, hogy tetszik-e, amire azt válaszolták, hogy a dombormű mindig is ott volt. Később újra Nagy Botond jött el hozzám, hogy a palota pincében van a tanácsterem Ferenc Józsefet ábrázoló központi ólomablaka. Arról sem tudott senki, s elindultunk megkeresni pincéről pincére. Egy polcon, mocskos plédbe burkolva találtunk rá a kétmaréknyi színes üvegre és az ólompántokra. A budapesti főpolgármesterségtől kaptunk támogatást, s a Róth Miksa múzeumtól Fényi Tibor igazgató segítségével készült el a vitrália, s kijavították az apróbb-nagyobb hibákat a többi ólomüveg ablakon is, amelyek a természetrajzi múzeumban voltak elfalazva. Ezt követően írtam Bukarestbe, hogy vissza szeretnénk tenni az ablakokat az eredeti helyükre, mivel már európai uniós ország vagyunk. A válaszban az állt, hogy jogosnak tartják a kérést, de csak múzeumban helyezhetjük el az ablakokat. Akkor készült a szecessziós szoba terve, ahol kiállítottuk az ablakokat. – Az ipari park, a repülőtér, a megyei utak, a vidéki települések – a megyeközpont és a művelődési intézmények mellett sok mindent említhetnénk még. – Az ipari park volt az első nagy munkám, amit a sajtó kezdetben kacsaúsztatónak nevezett. Ma területet kell vásárolnunk az ipari park bővítésére. A repülőteret lehetőségeink szerint folyamatosan fejlesztettük, s öröm hallani, amikor egy újabb társaság indít járatokat. – Egyik nagy érdemednek tartom, hogy nem voltál rest elmenni, mindenhol körülnézni, és észrevenni, hogy hol mire van szükség. Ennek köszönhetjük a megyei kórház egységeinek látványos átalakulását. – Amikor megláttam, hogy a kicsi gyermekekre ráhull a fal és penészes a konyha, vagy a szájsebészeten Kovács Dezső professzor milyen körülmények között kénytelen dolgozni, nem ülhettem tétlenül. A többi egység, a kórház központi mosodája mellett a gyermekklinika is teljesen megújult, a szájsebészet pedig egy korszerű, a célnak megfelelő épületbe költözhetett. – Vidéken is látványos fejlődés tanúi lehettünk elnökséged idején. – A vidéki településeket a pályázatokhoz szükséges önrésszel támogattuk elsősorban. Olyan falvakon, ahol az adóbevételből szinte a fogyasztást sem tudták kifizetni, teljesen új polgármesteri székház épült, máshol óvoda, művelődési ház, sportlétesítmények és még sorolhatnám. – Bárhol kellett beszédet mondanod, azonnal megtaláltad a hangot, orvosi konferenciákon, művelődési eseményeken, vidéki falunapokon… Megírtad a szöveget vagy rögtönöztél? – Sohasem volt időm leírni, hogy mit kell mondanom. Amikor a Kultúrpalota nagytermét restauráltuk, s fel voltak állítva az óriási fémállványok, amelyekről a fiúk hason fekve rakták fel az aranyfólia lapokat a csillár köré, szóltak, hogy menjek, nézzem meg. Hosszú fekete szoknyában és tűsarkú cipőben mentem fel a létrán, s amikor a gyönyörű stukatúrákat megfogtam, éreztem, hogy a Kultúrpalota egy kicsit az enyém is, s attól kezdve elmúltak a nagy lámpalázak. – Amíg elnök voltál, maradt időd a magánéletre? – A magánéletem a megye élete volt. Gyakran értem haza éjfél után, falunapokon, fesztiválokon mindenkivel szóba kellett állni. A bekecsi ünnepségeket a legszebb emlékeim között őrzöm. Nagy lelki elégtétel volt számomra a kápolna elkészülte, amiben Bandi Katinak is fontos része van. – A korábbi, nagyon tömör, aktív életmódból érzésem szerint nehéz áttérni egy másikra. – Sokat segít ebben a mostani helyzetem, amikor nem hagynak dolgozni. Az első három hónapot nagyon megszenvedtem, mondtam is a gyermekeknek, hogy elvonókúrán vagyok, de már kezdek magamra találni. Szeretnék saját életet is élni, mert van négy gyönyörű unokám, akik közül kettő csak azt tudja – mert két éve nem láttam őket –, hogy az anyjuk valami teljesen lehetetlen nyelven beszél velem órák hosszat a számítógép előtt. – Kevés embert hallottam olyan jóízűen kacagni, mint téged. Ha a színházban vígjátékot adtak elő, lehetett tudni, hogy a teremben vagy. Honnan ered ez az átütő jókedv? – Valahonnan bentről, s ezt a képességet az Amerikában élő egyik unokám is örökölte. Valamikor a Gruppenhecc társulat azért hívott meg a legelső előadására, hogy a főkacagó díjat átadják. Mostanában egyre ritkábban nevetek, csak akkor, ha nagyon jól kilazultam. – Annyi embert tudtál imponálóan, magabiztosan irányítani, a lányaiddal is sikerült megütni ezt a hangot? – A gyermekeimmel más volt a viszonyom, soha nem tudtam rájuk erőltetni az akaratomat, ezért baráti kapcsolatban vagyunk. – Mire vágysz még? Mit szeretnél még elérni? – Úgy érzem, hogy amikor felajánlott valamit számomra az élet, azt elfogadtam. Nem kigondolt tervek, hanem a véletlenek alakították a sorsom. Ha valami érdekeset elém hoz az élet, amiben fantázia van, ami provokál, biztosan elfogadom, mert ez ösztönös törekvés bennem. Megpróbálom úgy élni az életem, hogy saját magammal is egyensúlyban legyek. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely), lapozás: 1-18
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
